Összefoglaló 2020. március 6., péntek

MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék 5-2

A Tipsport Liga középszakaszának hatodik fordulójában a bajnokság két magyar csapata találkozott a Tüskecsarnokban. A mérkőzésen hamar kétgólos előnybe került a hazai csapat, az előnyüket pedig a meccs végéig meg is tartották.

MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék 5-2


Sérülés miatt nem tartott a csapattal Gőz, Miskolczi, Ritó és Részegh, valamint a meccs előtti percekben Kyle Beach is jelezte, hogy nem tudja vállalni a játékot. Ennek okán felforgatott sorokkal kezdte meg a meccset Glen Hanlon csapata. A hazaiak hamar emberelőnybe kerültek, ami során még nem alakult ki helyzet Rajna kapujánál, de ahogy egyenlő létszámba kerültek a felek Brance Orban megszerezte a vezető találatot (1-0). A gól után felpörgette játékát a miskolci csapat, Bernardnak is akadt munkája bőven. A 9. percben Ryan Harrison kapott két perces kiállítást, a megítélt emberelőnyt pedig Klempa váltotta gólra (2-0). A 11. percben következhetett az első vendég emberelőny is, ám hiába alakult ki több nagy helyzet is Bernard kapujánál, a szépítő találat nem jött.

A középső játékrészben is felváltva forogtak veszélyben a kapuk, egyenlő erők küzdelme folyt a jégen. A 26. percben Macaulay és Rodman dobták le a kesztyűt és rövid ökölpárbaj után mindketten a büntetőpadra ülhettek. Ezt követően sem alakult ki folyamatos játék, mindkét oldalon sok volt az ütközés és a kiállítás. Két kimaradt emberelőny után Szigeti a rövid felsőbe lőtt, amivel már három volt a különbség (3-0). A következő cserében ismét Szigeti volt a főszereplő, akinek a korcsolyájáról a saját kapujába pattant a korong (3-1). Bő másfél perccel ezután Klempa visszaállította a három gólos különbséget, amikor közelről a felső sarokba lőtt (4-1).

A záró harmadot nagy lendülettel kezdte meg a piros mezes diósgyőri gárda, de ezt a lendületet Szirányi kiállítása némileg megtörte. Egy perccel később Sofron is szabálytalan volt, így négy a négy ellen folytatták a felek. Ekkor Harrison és Beauvillier vitt végig egy kontrát és utóbbi szép lövéssel vette be Bernard kapuját (4-2). Öt perccel később ismét egy dulakodás miatt adott páros kiállítást a játékvezető, ezúttal Magosi és Orban voltak a főszereplők. A folytatásban több lehetőség is adódott arra, hogy szorosabb legyen a hajrá, de újabb gólt Nagy Krisztián lőtt, amivel eldöntötte a meccset (5-2).

Tipsport Liga

Középszakasz - alsóház - 6.forduló

2020. március 6. 19:00

MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék 5-2 (2-0, 2-1, 1-1)

Budapest, Tüskecsarnok, 1.100 néző, játékvezetők: Vladimir Fridrich, Patrik Purgat, Simon Synek, Drahoslav Vysny

MAC Újbuda: Bernard (Bálizs) - Carlisle, Macaulay, Sofron, Strech, Szigeti, Busenius, Orban, Klempa, Majoross, Terbócs, Pozsgai, Bugár, Orban Pitt, Kreisz, Garát, Fejes, Szűcs, Nagy, Lőczi, Vezetőedző: Majoross Gergely

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) - Ross, Kiss D., Beauvillier, Galanisz, Magosi - Láda, Vandane, Valchar, Vas, Beach - Szirányi, Wehrs, Rodman, Harrison, Vojtkó - Kiss P., Páterka, Vezetőedző: Glen Hanlon

1-0 04:08 Orban (Szigeti, Carlisle)
2-0 09:33 Klempa (Strech, Pitt)
3-0 36:46 Szigeti (Busenius)
3-1 37:12 Vas
4-1 38:48 Klempa (Strech, Busenius) 
4-2 44:10 Beauvillier (Harrison, Vandane)
5-2 52:22 Nagy (Sofron)

Statisztika

Lövés 33-34
Védés 32 (94.12 %) : 28 (84.85 %)
Büntetés percek 34-32
Buli elhozatal 34/63 (53.97 %) : 29/63 (46.03 %)

Értékelés

Glen Hanlon: Gratulálok a MAC-nak a győzelemhez. El kell ismernünk, hogy a játék minden elemében és minden poszton jobbak voltak. Sajnos a mai meccsen ismét sok volt a hiányzónk, Négy-öt fontos játékosunkat kellet nélkülöznünk, ezt pedig nem bírtuk el. Nincs veszve még semmi sem, még közel állunk a célunkhoz. Ehhez viszont javulnunk kell és jobban kell játszanunk már vasárnap is.

A forduló további eredményei az alsóházban

HC07 Detva - HK Dukla Michalovce 4-3
HC Nové Zámky - HK Nitra 2-3 h.u.