Jérémie Obounet: Csak a csapat érdeke számít

- Télen érkeztél Diósgyőrbe, hogy érzed magad?
- Köszönöm szépen, nagyon jól! Mindenekelőtt hozzá kellett szokni a körülményekhez, mert ugyan a 2022-es évet Belaruszban töltöttem, de az mégsem Magyarország, és nem Diósgyőr. Alkalmazkodnom kellett az új csapathoz, az új felálláshoz, az új taktikához és sok minden más újdonsághoz, ami időbe telt, de most már a csapat teljes értékű tagjának érzem magam. A társak jól fogadtak, ami elősegítette a beilleszkedésem, és úgy érzem, Kuznyecov Szergej is hisz bennem, ami számomra a legfontosabb.

- Mennyire más stílusú futballt játszik a DVTK, mint a korábbi csapataid?
- Az FK Slutsk sokkal direktebb játékot játszott, nem sokat vacakoltak a labda járatásával, ha megszerezték, már küldték is gondolkodás nélkül előre, én pedig igyekeztem megszerezni, majd megjátszani azt. Ezzel szemben a DVTK hátulról építkezik, emiatt sokkal nagyobb hangsúlyt kap a helyezkedés, a taktikai jellegű mozgások, helycserék. Ezen kívül Diósgyőrben elvárás a gyors játék, az edzésen is mindig ezt gyakoroljuk. A korábbi csapataimnál a társaktól a lábamra kértem a abdát, amit átvettem, és volt időm eldönteni, hogy mit is kezdjek vele. A DVTK-nál azonban azt kéri a szakmai stáb, hogy minél többször induljak be a résekbe, próbáljam megjátszani a védelem mögött nyíló szabad területeket. Sok újdonságot tanultam már Diósgyőrben, és még sok mindent el kell sajátítanom annak érdekében, hogy még jobb játékos legyek. 

Jeremie Obounet a Gyirmót FC Győr ellen duplázni tudott (Fotó: Szabó Krisztián)

- A támadósor mindkét szélén és középen is tudsz játszani, melyiket kedveled ezek közül a legjobban?
- Elsősorban a bal szélen szeretek játszani, de korábbi klubjaimban szerepeltem már a jobbszélső és a középcsatár posztján is. Alkalmazkodóképes vagyok, amelyik pozícióban szükség van rám, ott próbálok mindent megtenni a csapat sikere érdekében. És hogy miért a bal oldal a kedvencem? Mert jobblábasként balról indulva befelé tudok cselezni, és ha lehetőség adódik, akkor lőni is. Ebben sokkal több veszélyt rejlik, mint a jobb oldalon a vonal melletti elfutásban, mert onnan jobb lábbal csak beadni lehet.

- Többször is előfordult már rövid diósgyőri pályafutásod alatt is, hogy balról befelé húzva egymás után mutattad be a lövőcseleket, hátha egyszer elfogy a betömörülő védelem. Kell a türelem ehhez a játékhoz?
- Ez leginkább a játékhelyzettől függ, amennyiben az ellenfél beparkolja a buszt a kapuja elé, akkor csak türelmesen játszva lehet megtalálni a kapuhoz vezető rést.

- Könnyebb a dolgod egy olyan ellenféllel szemben, amelyik jobban felvállalja a támadójátékot?
- Így van, azonban a mezőny nagyobb része többsoros védelmi vonalat húz a kapuja elé, nagyon szűk területek állnak rendelkezésre, így nagyon nehéz gólt szerezni. Minél nagyobb a tér, annál jobban tudom érvényesíteni a futógyorsaságom.

- Mint mindennek, ennek is két oldala van. Minél többet támad az ellenfél, annál több védekező feladatot kapnak a diósgyőri csatárok is. Ezen a téren hogyan állsz?
- Mindig is támadót játszottam, de a modern labdarúgásban mindenkinek megvan a védekező feladata, ami alól én sem húzhatom ki magam. A labdavesztést követően Diósgyőrben a helyzettől függően egyből vissza kell támadni, vagy felvenni a saját védekező pozícióm.

- Aki korábban nem ismert, az a Gyirmót elleni meccsen megjegyezhette a neved, amit kétszer is kiabált a közönség a diósgyőri gólok után.
- Igyekeztem, sokat dolgoztam, ami kifizetődött, kétszer is örömet tudtam szerezni a szurkolóknak. Igazából nem bonyolult játék a foci, jól kell helyezkedni, jó ütemben indulni, és persze szükség van szerencsére is a gólhoz, mert például a Békéscsaba ellen háromszor is helyzetbe kerültem, de mind kimaradt. Türelmesnek kell lenni, és ha összejön, akkor boldogság van, ha nem, akkor pedig el kell fogadni, és még jobban bele kell feküdni a munkába.

- Nagy utat tettél meg Libreville-ből Miskolcra, hogyan indult a karriered?
- Gyerekkori álmom volt, hogy labdarúgó legyek, és mindent megtettem egészen kicsi koromtól érte. Végig az a vágy égett bennem, hogy egy sikeres pályafutást befutva a családomat is tudom támogatni. Az utcán kezdtem el focizni, majd korán, hétévesen bekerültem a CF Mounana akadémiájára. Végig idősebbek ellen játszottam, és amikor a harmadosztályú AS Pélicanba igazoltam 16 éves koromban, akkor sokat foglalkozott velem Charly bátyán. Egyébként ő azóta abbahagyta a labdarúgást, de a fiatalabb bátyám, Thomas még mindig játszik az alacsonyabb osztályú francia CS Brétigny csapatában. Szóval rengeteget dolgoztunk együtt, sokat fejlődtem, bemutatkoztam a felnőttek között, és 18 évesen úgymond berobbantam.
Ekkor vette fel velem a kapcsolatot egy ügynökség, és az ő közvetítésükkel igazoltam 2022 elején Belaruszba, végül egy évvel később a DVTK játékosa lettem.

- Hogy élted meg az első országváltást?
- Nagyon nehéz volt az elején szinte minden szempontból. Belaruszban teljesen más az életstílus, a labdarúgás, a nyelv és a helyi emberek sem fogadtak be könnyen. Nem is beszélve arról, hogy télen érkeztem jéghideg időjárás volt, én pedig korábban nem játszottam fagyott talajon. (Ezen a ponton George Menougong kiesett a szerepéből, és elmondta, hogy anno ő is hasonló cipőben járt, de minden afrikai játékos rémálma az első téli felkészülés Európa hidegebb részén - a szerk.). De én mindig a pozitív oldalát néztem a dolgoknak, az FC Slutsk hívott először Európába, és a legfontosabb változás mégis az volt az életemben, hogy először kaptam profi szerződést! Kellett egy félév, mire alkalmazkodtam a körülményekhez felvettem a bajnokság ritmusát, és elkezdtem jól érezni magam. Addigra már megértettem néhány szót oroszul, mert az volt a csapat hivatalos nyelve, ez is segített a beilleszkedésben, illetve elkezdtem angolul is tanulni.

Hamar megkedvelték a diósgyőri szurkolók a fiatal gaboni labdarúgót (Fotó: Szabó Krisztián)

- Diósgyőrben is hasonló a helyzet, mert az öltözőben mindenki magyarul beszél, és az angol tudásod egyelőre korlátozott.
- Idővel szeretnék megtanulni magyarul, de egyelőre én is azt tapasztalom, amit többen is mondták, hogy ez egy igen nehéz nyelv. Szerencsére sokan beszélnek angolul, akivel meg tudom értetni magam, illetve Boki (Bokros Szilárd - a szerk.) igyekszik franciául szólni hozzám, mert ő beszél egy kicsit.

- Visszatérve a pályafutásodhoz, a focipályán mekkora változást jelentett a kontinensváltás, mennyire tudtad kamatoztatni a Gabonban megtanultakat?
- Nagy különbséget nem tapasztaltam, mert Gabonban is direkt játékot játszó csapatban szerepeltem, ahol a védők egyből előre vágták a labdát. Csak otthon talán még kevesebbet kellett gondolkodni, hanem csak futni a labda után. A DVTK viszont egészen más, mint arról már beszéltem. Egyébként a pályán kívül is ez volt a nagyobb ugrás, egészen mások  a körülmények, sokkal jobbak az edzőpályán, összehasonlíthatatlanul modernebb a stadion, A DVTK egy valódi profi klub.

- Milyen az életed Miskolcon?
- Nem túl izgalmas egy profi labdarúgó élete a pályán kívül: ébredés, reggeli, edzés, ebéd, pihenés, kis fifázás, zenehallgatás (rap, hip-hop, romantikus dalok - ezen a téren szinte mindenevő vagyok), ha kell valamit intézni, akkor az, vagy megiszok egy teát egy kávézóban, utána vacsora, lefekvés, és másnap indul minden előről, szóval semmi különleges.

- Március végén Gabonban és Kamerunban jártál, mert meghívót kaptál az U23-as válogatott Afrikai Nemzetek Kupájának selejtezőjére. Először viselted a nemzeti színeket?
- Korábban az U15-os válogatottal szerepeltem egy kameruni tornán, és játszottam az U17-es nemzeti csapatban, és most hívtak először az U23-as válogatottba. Valamilyen szinten számítottam a meghívóra, mert már egy éve is szóba került a nevem, de akkor valamiért mégsem válogattak be. Többnyire hazai játékosok alkotják a keretet, de néhányan külföldről tértünk haza, hogy tapasztalatunkkal segítsük a társakat. A válogatottnál mindig kevesebb idő áll rendelkezésre a felkészülésre, mi is alig gyűltünk össze, már következett is a Kamerun elleni első mérkőzés. Nagyon jó a védelmünk (az U23-as ANK-selejtező négy mérkőzésén mindössze egyetlen gólt kaptak - a szerk.), elsősorban erre épül a játékunk. Az első mérkőzés külön nehézségét az okozta, hogy akklimatizálódni kellett a meleghez, és a meccsen is rengeteg energiát kivett belőlünk az időjárás, a 30. percre elkészültünk az erőnkkel, utána csak szenvedtünk, de megérte. Szerencsére korán megszereztük a vezetést, sikerült betalálnom a vendégek kapujába, így előnnyel utazhattunk a visszavágóra.

Bajban lehetnek a védők, ha szemben a gaboni támadó (Fotó: Szabó Krisztián)

- És a második mérkőzés?
- Ott még rosszabbak voltak a körülmények. Idegenben játszottunk, a közönség nem minket támogatott, a pálya sem volt biliárdasztal simaságú, ráadásul az eső is esett. A meccs forgatókönyve éppen ellenkezőleg alakult, itt a kameruniak szereztek hamar vezetést, és utána is teljesen beszorítottak minket, azonban gól már nem esett, majd a 11-es rúgásoknál velünk voltak az istenek. A sikernek köszönhetően mi utazhatunk nyáron az ANK marokkói nyolcas döntőjére. Mindkét mérkőzésen 45-45 percet kaptam, és nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a nem mindennapi sikernek, ami egy egész országot tett boldoggá.

- A gaboni U23-as válogatott után pedig jöhet az A-válogatott?
- Ezen az úton kell tovább haladni, mert biztosan van a szövetségi kapitánynak néhány kiszemeltje. Sokat kell dolgozni, és várni, hogy kedvező döntés szülessen.

- Egy jó diósgyőri szereplés is biztosan segítene abban, hogy megakadjon rajtad a szövetségi kapitány szeme!
- Most az a legfontosabb célunk, hogy feljussunk az élvonalba. A bajnoki hajrában már senkinek sem lehetnek egyéni céljai, ilyenkor csak a csapat érdeke számít. Nekem még nagyon sokat kell tanulni, hogy még többet fejlődjek. A lehetőség adott, mert jó társak vesznek körbe, és a szakmai stábra is számíthatok. Igyekezni fogok, hogy minél hasznosabb tagja legyek a csapatnak!